Boldog Batthyány-Strattmann Lászlóra, a szegények orvosára emlékeztünk, a Batthyány Lajos Alapítvánnyal

A Batthyány Lajos Alapítvány biztosított exkluzív helyszínt "Az orvosok hercege" című dokumentumfilm bemutatójának. Minden eddigi bemutató esetében igaz volt, hogy minden helyszín, minden alkalom más. 

 

Most sem volt ez másképp, hiszen a filmevetítés utáni kerekasztal-beszélgetés kiemelt vendége Prof. Dr. Kásler Miklós, a Magyarság Kutató Intézet, tiszteletbeli elnöke, főigazgatója volt, aki Szondi Lipótot idézte (1893-1986, pszichiáter, a sorsanalízis és a Szondi-teszt megalkotója): "Minden ember hordozza a saját őseinek a sorsát."
Emellett kiemelte, hogy a Batthyányak a nemzet sorsdöntő pillanataiban mindig feltűntek és feltűnnek."
Szajlai Csaba, moderátor kitűnő kérdéseinek és a beszélgetőpartnerek köszönhetően nagyszerű estén lehettek jelen a résztvevők.
 
 
Lehet, hogy egy kép erről: 11 ember, klarinét, televízió, hegedű, zongora és szöveg
 
Lehet, hogy egy kép erről: 3 ember és , szöveg, amely így szól: „
 
Lehet, hogy egy kép erről: 5 ember és tanuló emberek
 
Lehet, hogy egy kép erről: 4 ember
 
May be an image of 3 people, violin and crowd
 
May be an image of 3 people, people studying, violin, clarinet and harp

Támogató partnereink

Együttműködő partnerek

Médiapartnerek